Ásványok
Kristály programozás
A kristályok intelligens lények, mert mindegyik kristályban lakozik egy szellem, egy erő, mint mindenben a természetben.
Feladatuk, ősprogramjuk, hogy harmonizáljanak. Pontosabban a számunkra kedvezőtlen energiákat átalakítják.
Amíg Földanyában vannak, a feléjük érkező összes rezgést megjegyzik, magukba fogadják, mint a szivacs.
A negatív információk a kristályból Földanyába áramlanak és a kristályok már csak a pozitív/kedvező információkat szórják szét.
Így harmonizálnak.
De azok a kristályok, amelyeket kibányásztak, elvittek eredeti környezetükből, elvesztették a kapcsolatot Földanyával, nem csak harmóniát tartalmaznak. Ennek az a következménye, hogy ugyan minden információt elraktároznak magukban, ki is sugároznak eredeti programjuk szerint, de már nem tudnak harmonizálni, már nincsenek közvetlen kapcsolatban Földanyával.
Ezért szükséges minden kristályt, akár csiszolt, akár nyers, rendszeresen tisztítani. Hiszen, mire hozzánk kerülnek, rengeteg energiával, információval találkoznak, amelyek sok esetben negatívak. Pl. a bányász szomorú, mert meghalt az apja.
Ilyenkor ez a szomorúság is elraktározódik a kristályban. Ily módon el lehet képzelni, mi lakozik a boltban kapható kövekben.
Szóval, fontos a tisztítás. De mindemellett a precízen kitisztított köveket precíz módszerrel lehet programozni is.
Ez azt jelenti, hogy az adott kristály az eredeti programja mellett, a belé tett programot is ugyanúgy szétsugározza, és a vonzás törvényének megfelelően, be is vonzza a térbe ahol van, vagy embernek, akinek az aurájában van. Egy kristályba egy programot lehet tenni.
Programozni lehet pl. egészségre, gazdagságra, sikerre, védelemre, bölcsességre, türelemre, harmóniára stb.
Tulajdonképpen nincsenek határok. Egy programmal erősíthetjük már meglévő erényeinket, gyengíthetjük/megszüntethetjük hibáinkat, nem kívánt tulajdonságainkat, élethelyzeteinket.
Bevonzhatunk számunkra kedvező élethelyzeteket, előnyös embereket.
Ásványok
Dalmata jáspis
Valójában homokkő.
Segíti a csoportmunkát, együttműködést, kitartást.
Leföldeli a számunkra haszontalan energiát. Fájdalomcsillapító. (A benne levő fekete turmalin.)
Nem engedi azokat a korlátokat megjelenni, amiről azt gondoljuk, hogy nem tudjuk. Bátorrá tesz, segít kipróbálni a dolgokat.
Segít túllépni a dolgokon.
Sikerkő: minden féltékenységet pozitívra fordít.
Ásványok
Leopárd jáspis
Más néven, Jaguárkő.
Segít kapcsolatba lépni az állatokkal.
Ha van lehetőségünk, bátorságunk, akkor segít megtenni amit szeretnénk az adott pillanatban. Azonnal, ott. A spontán akciókat segíti, ami ugyan nem mindig jó, ezért vigyázni kell, és tudatosan figyelni.
Segít a káoszban rendet tenni, úgy, hogy mi találjuk meg a helyünket a káoszban, átlátjuk. Bevonzza a harmonikus energiát ekkor. Bármi történik, ami káoszt, zavart teremt, könnyebben meglátjuk abban az élet szituációban a lehetőséget.
Segít elengedni a "mindent irányítani" akarást. Megértetni velünk, hogy nem baj, ha nem mindent mi csinálunk.
Oldja a krónikus betegségeket, oly módon, hogy széttöredezteti az okokat
Ásványok
Néhány kőről, néhány szóval ABC-ben
Achát: Tisztítja az aurát, egyensúlyt teremt (adott csakrában, színe szerint)
Angelit: Segíti a tiszta kommunikációt angyali energiákkal, békét hoz, csillapít
Aurakvarc: intenzíven harmonizálja az energiatestet (színének megfelelő területen)
Ametiszt: A bölcsesség köve. Segít megtartani a mértéket, spirituális erőt ad. Inspirál.
Cirkon: bátorságot hoz, úgy, hogy közben stabilizál, megerősít, önbizalmat ad. Erősíti az alsó két csakrát.
Dalmata jáspis: Gondoskodó kő, kiegyensúlyozza a jin és a jang energiákat. Segít belátni a hibáinkat és leépíteni a bűntudatot. Jó a keringésre.
Goldenstone: Siker, gazdagság, életöröm.
Hematit: Vérkőnek is nevezik. Minden vérproblémára jó. Stabilizál, erősen földel. A negatív energiákat átalakítja.
Howlit: Méregtelenít. Segít a tiszta kommunikációban, és abban, hogy ki merjük mondani, ami bennünk van.
Jade: Szerencse és a harmónia köve. Minden helyzetet, betegséget kiegyenlít. Gyógyít.
Karneol: A nők köve. Életerőt, és bátorságot ad, rendbe hoz minden női problémát. Elősegíti a női energiák működését. Szexuális erőt ad.
Korall: Életerő, vitalitás. Erős védőkő. Serkenti a vért. Szexuális erőt ad.
Labradorit: A megvilágosodás köve. Megmutatja, hogy az ok én vagyok, és a külvilág csak tükör.védelem, mert visszatükrözi a negatív energiákat, felszínre hozza, a rejtett bölcsességet
Lapis lazuli: Az igazság köve. Segít a megvilágosodásban, abban, hogy kívülről lássuk a problémáinkat, élethelyzetünket. Növeli a személyes és a spirituális erőt. Hatalmas nyugalmat, magabiztosságot ad, védelmez.
Malachit: Segíti az anyagi világban a bőség elérését. "Mellékhatásként" pedig az igazi társ bevonzását, ha pedig már meg van, akkor annak a kapcsolatnak az erősítését.
Merlinit: A mágusok és a varázslás köve. Mindent elhoz az életünkbe, amire vágyunk (kétségek nélkül!), de vigyázat! Nem tesz különbséget jó és rossz között, ezért vágyainkat tanácsos felülbírálni bölcsességünkkel. Egyesíti a jin és a jang energiákat. Fejleszti az intuíciót, éleslátást.
Mookait jáspis: A változás köve. Ha már változnak bennem és körülöttem a dolgok, segít. Ha még nem, akkor segít beindítani.
Onix: Oldja a félelmeket, összegyűjti a negatív energiákat.
Opalit: Vírusölő. A társas kapcsolatok köve. Segít kapcsolatok kialakításában, a kellemes, harmonikus kapcsolatok fenntartásában.
Riolit: Segít, hogy önazonosak legyünk. Megszilárdít, megerősít.
Rodokrozit: Önzetlen szeretet és a könyörületesség köve. Segít az önszeretet kialakításában és erősítésében.
Rodonit: Elsősegély kő, minden sebet begyógyít. Elhozza a megbocsátást.
Rózsakvarc: A szeretet köve. Szerelmet hoz, és megerősíti azt. Nyugalmat ad minden helyzetben.
Sárga kalcit: erősíti az immunrendszert, megtisztít a negatív energiáktól, jó hatással van az emésztésre, érzelmi síkon pedig az elfogadásra.
Sárkányvér jáspis: a lendületet, mozgékonyságot fokozza. Növeli a lelki erőt, kitartást. Elégedettséget, megértést hoz.
Szodalit: A bölcsesség köve. Erejéből bátorságot meríthetünk, segít objektívnek maradni, és a helyzetnek megfelelő kommunikációban. Jó a látásra.
Tigrisszem: Nagy a védelmező ereje, segít elérni a sikert, önbizalmat, magabiztosságot ad. Erősíti a férfierőt. Segít feldolgozni a problémákat.
Türkiz: az egyik legerősebb gyógyító kő. Segít megtalálni magunkat magunkban, az önazonossághoz vezet. Emeli kreativitásunkat, vitalitásunkat, életkedvünket.
Vörös jáspis: Stabilitás, biztonság érzet az anyagi világban, életerő, vitalitás. Tisztítja a vért.
Zöld kalcit: Oldja a feszültséget, a régi, elavult gondolkodási sémákat.